HÁZIREND

 

Kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntjük a Berek Thermal Apartmanházban!

Házirendünk célja, hogy minden vendégünk a legnagyobb nyugalomban tölthesse el pihenését, ezért kérjük alábbiak betartását!

  1. Apartmanja az érkezés napján 14 órától az elutazás napján 10 óráig áll rendelkezésére. Amennyiben tartózkodását szeretné meghosszabbítani, szándékát kérjük még érkezés előtt jelezze, hogy szabad kapacitás függvényében tájékoztatni tudjuk, hogy van e lehetőség erre. Amennyiben későbbre tervezi érkezését, kérjük, szíveskedjen előre értesíteni bennünket. Korai bejelentkezést és késői kijelentkezést szabad kapacitás függvényében, előzetes egyeztetés alapján tudunk biztosítani.
  2. Érkezéskor történik a teljes szállásdíj rendezése, az idegenforgalmi adó, valamint a szükséges adminisztráció is. Fizetés banki átutalással, készpénzben, valamint OTP SZÉP-kártyával történhet. Apartmanonként egy szobakulcsot tudunk kiadni, melynek esetleges elvesztése esetén pótdíjat számolunk fel.
  3. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják. 22 óra után kérjük, fokozottan figyeljenek erre.
  4. A Berek Thermal Apartmanháznál őrzés nélküli, közterületi parkolásra van lehetőség minden apartman előtt. A gépjárműért, illetve a benne elhelyezett tárgyakért nem vállalunk felelősséget. A szobákban hagyott értéktárgyakért a Apartmanház nem vállal felelősséget.
  5. Az apartman elhagyásakor és éjszakára kérjük az épületek bejáratait kulcsra zárni! Az épület külső ajtói a kilincs felhúzását követően zárhatóak kulcsra.
  6. Az apartman ára magában foglalja a kültéri, termálvizes dézsa használatát, ennek kezeléséről érkezéskor tájékoztatjuk. Vízmélység: 100 cm. A dézsát 14 év alatti gyermek csak szülői felügyelettel használhatja. A dézsát mindenki saját felelősségére használhatja. A dézsát alkohol, drog hatása alatt használni szigorúan TILOS! A vizes területeken elektronikai eszközök használata TILOS – az ezekből eredő károkért nem vállalunk felelősséget! A dézsában és körülötte étkezni tilos, italokat pedig kizárólag műanyag poharakból engedélyezett fogyasztani. A dézsa környezete vizes, csúszós, mely fokozott figyelmet igényel. Ki- illetve beszálláshoz kérjük, hogy az arra kijelölt helyet használni szíveskedjenek.
  7. A grillező használatakor fokozottan ügyeljenek a tűzvédelmi szabályok betartására. Használat után kérjük tisztán hagyni.
  8. Az apartman területén található játékok 18 év alatt, csak szülői felügyelettel használhatóak, ezek használata közben történő balesetért a szállásadó felelősséget nem vállal.
  9. Az apartmanok jól felszerelt konyhával rendelkeznek, ahol lehetőség van egyszerű ételek készítésére. Az ehhez szükséges főzési/sütési alapanyagokat az apartman nem biztosítja. A vendégek saját étkezésükről maguk gondoskodnak. A mikrohullámú sütőbe kérjük ne tegyenek fémet. A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehetséges (ehhez szükséges szemeteszsák a konyhaszekrényben található). Ha ez megtelne az Ön itt tartózkodása alatt, kérjük, ürítsék ki azt a kapu mellett található szemeteskukába. Lehetőség van a PET palackok szelektív hulladékgyűjtésére is a kerítés melletti sárga kukába helyezve.
  10. A kertet a házigazda gondozza. Kérjük ügyeljenek a növények épségére! A Apartmanházból való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás, folyamatos szemételhagyás. Aki a felszólítás után is folytatja a kárt okozó tevékenységet, az okozott kár felmérését és kifizetését követően azonnali távozásra köteles!
  11. Szeretnénk tájékoztatni, hogy a hatályos törvények értelmében a 18. életévüket be nem töltött vendégek nem fogyaszthatnak szeszes italt az Apartmanház területén.
  12. Szeretnénk nyomatékosan felhívni a figyelmét, hogy mindannyiunk biztonsága érdekében a hálószobákban főzés, vasalás, dohányzás, füstölő- és gyertyagyújtás, valamint minden további tűz- és balesetveszélyes tevékenység szigorúan tilos! A Berek Thermal Apartmanház nemdohányzó, így dohányozni csak az arra kijelölt helyeken – a szabadtéri teraszokon – lehet. Aki a házirend eme pontját nem tartja tiszteletben, az 50.000 Ft megtérítésére kötelezhető az Apartmanház felé. Az okozott kár súlyosságának függvényében ez az összeg változhat. Tűzrakás az Apartman belső és külső területein TILOS!
  13. Kérjük, az Apartmanház épületében elhelyezett tűzoltó berendezéseket szigorúan csak indokolt esetben használja. Szeretnénk tájékoztatni, hogy az indokolatlan használatból eredő, a szállás területén okozott károkért annak okozója, vagy törvényes képviselője anyagi felelősséggel tartozik.
  14. A kültéri elektromos napellenző távirányítóval működtethető. Kérjük, hogy az időjárás figyelembevételével használják: eső, és szél esetén kérjük behúzni.
  15. Az apartmant a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, 7 éjszakánál hosszabb tartózkodás esetén heti egy alkalommal ágyhuzat, törülköző csere áll a vendégek rendelkezésére, igény szerint takarítást végzünk. Az egy hétnél kevesebb tartózkodás esetén az apartman tisztán tartása a vendégek feladata. Az ettél eltérő igényeknek természetesen eleget teszünk, felár ellenében.
  16. Az Apartmanház egész területén, a közösségi területeken térítésmentesen vehető igénybe a vezeték nélküli internet csatlakozási szolgáltatásunk (WiFi).

WIFI neve:   Thermal Apartman 1 és 2           JELSZÓ: thermalapartman

  1. Vendégeink zavartalan pihenése érdekében a Apartmanházba egyszerre 1 kisméretű állat hozható be. Kérjük, hogy felügyelet nélkül ne hagyják az apartmanban. Ügyeljenek arra, hogy az ott tartózkodás alatt a szomszédok nyugalmát a hangos ugatással ne zavarják.
  2. A normál szobaár a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
  • Szálláshely
  • Kültéri dézsa, grillsütő, szabadtéri játékok használata
  • Szabadtéri parkoló használata
  • Wifi internet csatlakozási lehetőség.

Kérjük, hogy őrizzék meg szálláshelyünk állagát, óvják a berendezéseket és az apartman berendezési tárgyait és azokat rendeltetésszerűen használják, hogy az Ön után érkezők is elégedetten tudják élvezni pihenésüket.

Minden háztartásban, így az apartmanokban is előfordulhat, hogy a vendég hibáján kívül valami meghibásodik, tönkre megy. A nagyobb károk elkerülése érdekében szíveskedjenek ezt felénk jelezni!

Amennyiben a Házirendben leírtak nem valósulnak meg, kénytelenek vagyunk a tartózkodás teljes ellenértékének megfizetése mellett a foglalást visszamondani vagy Önt a szálláshely korábbi elhagyására felszólítani.

Felhívjuk figyelmét, hogy az Apartman tulajdonosának nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történ eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, internetkimaradás stb.)

A Házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók. Vitás kérdésekben a felek a Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Kérjük, esetleges panaszát, észrevételét itt tartózkodása alatt jelezze, ugyanis csak ebben az esetben tudjuk figyelembe venni, illetve ha szükséges, kompenzálni. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Amennyiben a fentieken túl kérdése merül fel, kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz, akik készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

24-órás ügyeleti szolgáltatás az alábbi telefonszámon elérhető: +36 20 955-1480

Kellemes időtöltést és jó pihenést kívánunk!

 

Berek Thermal Apartmanház